Hírek
Jelenlegi hely
Ápolt hófehér haj, karcsú alak és 100 évnyi emlék.
Miért éppen a VITALITA?
„Ő az oka annak, hogy itt vagyok“, mutat nevetve Anička Kozmérovára, a VITALITA főgyógytornászára.
Reggel 5 órakor ébred. Az első reggelijét fél hétkor fogyasztja el, az első torna után, például a kültéri edzőteremben. Ezután következik a kávé és néhány meghitt pillanat a TeraTrainerrel - rotopeddel. Jutalma a második reggeli, amit a betegtársaival fogyaszt el 8 órakor. Reggeli után kerül sor az elektroterápiás kezelésekre – Tens, Bemmer és Rebox.
Így kezdődik a légi rehabilitációs szakkórház legfiatalabb betegének – Tereza Pavlikovának a napja.
Május elseje a VITALITÁBAN vidáman zajlott. Néhány éves kihagyás után (covid) a Légi Nyugdíjasok Klubja által megszervezésre került a közkedvelt Majális a VITALITA parkjában és ezzel újjáéledt ez a nagy sikernek örvendő hagyomány. Az időjárás ideális volt, és a szereplők hangulata, ahogy a vendégeké is kiválóra kerekedett. A szociális intézmények lakói, a rehabilitációs szakkórház és a gyógyintézet betegei egyaránt tapssal kísérték végig a légi nyugdíjasok ének és táncprodukcióját. A kultúrműsor után pedig nem hiányzott az élő zene Sipos Béla és Valaskó Ferenc előadásában, így rophatta idős és fiatal. Győződjenek meg róla, hogyan telt meg élettel a park.
Johancsík Sándor úrnak a tavalyi karácsony kimaradt az életéből. Nem mintha így akarta, vagy tervezte volna. 2022. december 21-én stroke-ot (agyi érkatasztrófát, agyvérzést) kapott. Nem emlékszik, hogy történt, csak arra, hogy hazafelé menet a lépcsőházban lett rosszul. Az ajtóig már nem jutott el. Szomszédjai találtak rá és azonnal segítséget hívtak.
A szociális elszigeteltség és sok más a Covid terjedése ellen hozott rendelkezés az idősotthonok és szociális intézmények lakóit sújtotta a leginkább. Mi a VITALITÁBAN érzékeljük ennek a hosszú időszaknak a negatív hatását, ezért is igyekszünk folyamatosan javítani szolgáltatásaink színvonalán és lakóink életébe színt hozni.
A jövedelemadó 2 százalékának felajánlása 2003. évi 595-ös számú a jövedelemadóról szóló törvény értelmében
A légi VITALITA rehabilitációs szakkórháza komplex neurorehabilitációs kezeléseket nyújt agyi érkatasztrófán (stroke, agyvérzés, szélütés) átesett betegek számára. A rehabilitáció általában 21-60 napig tart és a költségeit az egészségbiztosítók fedezik (VŠZP, Dôvera, Union).
December 1-től kiterjednek a gyógykezelések az alábbi betegségekben szenvedő páciensek rehabilitációjára:
műforgó beültetése után (csípőprotézis, kar, térd implantátum)
gerincműtétek után (degeneratív megbetegedések folytán - oszteochondrózis) és a csigolyák közötti porckorong egyéb sérülései esetén
végtagok amputálása után – mechanikus kerekes szék használata és önellátás gyakorlása
neuropátia esetén (idegek sérülése, amely a végtagok bénulásához is vezethet)
Szabo úr 2022. július 22-én, a munkahelyén kapott stroke-ot (agyi érkatasztófa, agyvérzés). Amikor megállíthatatlanul remegni kezdett a keze, azonnal tudta, hogy baj van. Egyik kollégája kihívta a mentőt, amely kórházba szállította Őt. Az intenzív osztályon a megszokottnál több időt töltött a magas vérnyomása miatt. Ez okból a rehabilitációját nem kezdhette meg azonnal, hanem csak később. A teste jobb oldala károsodott a stroke következtében.
2022. június 16-án a délutáni órákban Šimon Valéria zsibbadást érzett a bal karjában. Azonnal meglátogatta a sürgősségi osztályt, ahol az orvosok magas vérnyomást és agyi érkatasztrófát (stroke-ot, agyvérzést) állapítottak meg nála.